Melléklet
a banki panaszbejelentő nyomtatványhoz
Tisztelt Fiókvezető Úr, kedves B!
2012. szeptember 19. napján úgy 15:15 perc magasságában mentem be a
bankfiókba. A korábban SMS-ben problémásként jelzett GFB ügyemet szerettem
volna elintézni. Sorszámot húztam. Ekkor még több ügyfél volt a fiókban.
Kimentem az ajtón és megkérdeztem a biztonsági őrt, sokat kell-e várnom. […]Megkérdezte,
miért nem a partneri lehetőséget választottam. Nem volt egyértelmű számomra,
hogy a biztosítási ügyintézésre is lehet használni a zöld folyosót.
Visszamentem, és CI kolléganőt kértem, ő számtalanszor segített korábban,
ráadásul épp szabad volt.
Az 5. munkapult mögül, ekkor egy fekete hajú banki alkalmazott rám
kiáltott, hogy már vettem sorszámot, minek húztam másikat. A két pont a
bankfiók két ellentétes sarkában van – első pillanatban nem is gondoltam, hogy
rám kiált bárki is egy bankban (megkockáztatom, hogy egy ügyfél nem arra számít
egy jó hírű magyar pénzintézetbe lépve 2012-ben, hogy rákiabálnak a fiók túlsó
végéből), másrészt mivel a sorszámosztónál csupán én álltam, leesett, hogy
kizárólag rólam lehet szó. Elmondtam, hogy partneri sorszámot húztam. A válasza
az volt, hogy egy sorszámmal mindent el tudok intézni, nem kell kettőt húzni,
de úgy látja, hogy nekem nehéz a felfogásom.
Kellett néhány pillanat, hogy a hallottakat és a történteket helyére
tegyem magamban, ekkor odamentem a pult mögött álló alkalmazotthoz és kértem a
panaszkönyvet. Néhány papírlap között válogatva kezembe nyomott további
megjegyzések kíséretében 3 papírlapot.
Kimentem a biztonsági őr asztalához, és megkérdeztem őt, hogy hívják a
roppant kedves bankos kisasszonyt. Ő tájékoztatott arról, hogy a fiókvezető
helyettes asszonyról van szó. Ekkor állt el a lélegzetem, hiszen elöljáró
beszélt velem ilyen hangnemben. Sné banki és biztosítós ügyfelek, valamennyi
banki (tulajdonképpen félig-meddig) kolléga és a két biztonsági őr, [a férjem,
kint várakozó ügyfelek] jelenlétében megjegyzést tett az elmeállapotomra.
Ekkor szólt az őr, hogy CI behívott. Leültem a pulthoz, és még mielőtt
szólhattam volna a köszönésen kívül is, rohamléptekkel odajött a helyettes
asszony és fennhangon tájékoztatott, hogy nem fognak tudni segíteni, ha ügyfél
ügyét akarom intézni, mert csak a saját szerződéseimbe fognak betekinteni.
Ekkora már kellően feszült idegállapotba kerültem, és mondtam Inak, hogy
visszajövök egy másik időpontban. A helyettes asszony azonban rákapott a koncra
és a világért sem akarta engedni, mint a korábbi foxterrier kutyusom, amikor a
labda hozzá került, ráncigálta a témát… Legalább háromszor megkérdezte, hogy
milyen ügyben jöttem. Azt válaszoltam, semmi köze ahhoz, hogy mit kívánok
ügyintézni. De csak nem tágított: nagyjából 1 perc leforgása alatt négyszer
kérdezte meg, ki a felettesem. Ekkorra már szinte vérben forgott a szeme, és
rángott a szája széle, a kezében levő tárgyat söndörgette. Rendre mind a
négyszer megválaszoltam, hogy ki a felettesem, de csak nem hagyta abba. Már-már
ijesztő volt, és az elmém hátulján ott motoszkált a gondolat, hová bújjak, ha
netán felrobbanna a hölgy. A groteszk bár ijesztő gondolat mosolyt csalt az
arcomra. Valahogy úgy, ahogy vezetői tréningeken tanítják, ha valaki ijesztően
hat ránk, képzeljük el, amint letolt nadrággal hasmenése van és WC-n ül.
Ekkora a férjem is bejött, kintről látta, hogy valami nagy gáz van. I a
maga irigylésre méltó nyugalmával kezdte közben a kötelező
felelősségbiztosítási ügyemet intézni.
Főszereplő asszony azonban nem adta fel. Beviharzott a személyzeti
bejáraton, és pillanatok alatt I háta mögött termett, ahol csípőre tett kézzel,
másik kezével a pulton támaszkodva mosolygott a többi alkalmazottra, és olyan
gesztusokat tett, mely szó nélkül is kimondták a rólam alkotott véleményét
(amihez megjegyzem joga van, mint ahogy ahhoz is, hogy azt megtartsa magának).
Mindeközben I rendületlenül megpróbált segíteni, én meg azon voltam,
hogy jobb lesz visszajönnöm máskor – mindegy, hogy a 10 hónapos kisfiam és a 89
éves nagymamám épp kire hagyom, de egy ilyen hangulatú ügyintézés elrontja a
napom, lelkileg érzékenyen érint, és ezt nem kívánom.
A férjem és I is nyugtattak. A vezető-helyettesnek mondtam, ha bal
lábbal kelt, inkább üljön le és nyugodjon meg. Azt válaszolta, hogy ő már
nyugodt. Én nem voltam az, a megalázás, amit általa megéltem, egyre inkább
elhatalmasodott rajtam, szörnyen éreztem magam, még nyilvánosan így nem aláztak
meg.
De a show folytatódott, amikor is bejelentette, hogy ő most „kulcsolja”
a kolléganőt. Elképzelésünk nem volt, hogy ez a szakzsargon mit jelent. Amikor
a férjem megkérdezte, hogy ez pontosan mit is jelent, elmondta: „Kulcsolom a
kolléganőt!”.
Közben kiderült, mi volt a probléma a GFB-vel. A hölgy szinte remegett
a késztetéstől, hogy további megjegyzéseket tegyen, beleszóljon az
ügyintézésbe. Éllel a hangjában mondta, a problémára rámutatva, hogy mi volt a
hiba. Sűrűn kellett magam emlékeztetni a gyerekszobám meglétére, és igyekeztem
a helyzethez mérten visszafogni magam. Legszívesebben felhívtam volna a
figyelmét a saját megjelenési és magatartási, megnyilvánult jellembeli hibáira
– de épp ezekből levonva a következtetést nem mondtam semmi továbbit, sajnos
nem használt volna. Akinek használt volna, az nem viselkedik így, aki meg így
viselkedett, annak nyilvánvalóan nem használt volna.
I, mint mindig most is maximálisan segítőkész volt, és megoldottuk az
ügyet. Távozóban megkérdeztem, hogy a fiókvezető bent van-e a fiókban, mert
befelé jövet kimenni láttam. I erre nem tudott válaszolni, de Sné azonnal kiviharzott
a pultok mögötti ajtón. A biztonsági őrt megkérdeztem, látta-e a fiókvezetőt
visszajönni. Néhány pillanat alatt fogadtál, és Ádám bevezetett az irodádba.
Sné már ott volt, és valamit írt vagy jegyzett az íróasztalon, majd
várakozón nézett rám. Megkérdeztem, hogy ennél a beszélgetésnél is jelen
kíván-e lenni. Azt a választ kaptam, hogy amennyiben zavar a jelenléte, akkor
kimegy. Nyilvánvalóan a korábbiak fényében azt válaszoltam, hogy igen, és kértem,
hogy menjen ki.
A többit már tudod, egyeztettük a korábbi vállalati számlavezetési
problémánkat a SZKET Kft. tekintetében, stb. Nem kívánom bővebben részletezni.
Ádám elnézést kért Sné viselkedéséért és így tovább, én pedig kiakadtam, hogy a
személyem és teljesítményem, elért sikereim mellett, egészséges egóval
rendelkezve ilyen történhetett velem.
Kedves B! Sokat fontolgattam, hogy végül megírjam-e ezt a
panaszlevelet, bár tegnap azt mondtam, hogy Neked adom át, mint felettesének. A
pro és kontra gondolatok is számtalanszor felvillantak, és arra a
következtetésre jutottam, hogy:
Aki vezető (benned egy rendkívül talpraesett, segítőkész és közvetlen
vezető ismertem meg) és egyben elöljáró, az nem a kinevezés által válik azzá, és
nem is a fizetése által, hanem azért, mert méltó rá. A magatartása, a
kisugárzása, a megnyilvánulásai mind olyanok, amelyekkel példát mutat, elöl jár
szó szerint.
Amit Sné tett nem követésre méltó, sőt meggyőződésem hogy nem csak a
saját szubjektivitásom mondatja velem, hogy mélységesen elítélendő. Nevenincs
ügyfél is lehettem volna, akkor sem érdemeltem meg ezt a bánásmódot, kvázi
értékesítési kollégaként meg ilyen nyilvánosság előtt határozottan nem.
Először, amikor hánytam-vetettem a dolgot azt hittem, hogy a sarki kínai bolt
eladójától még tán elfogadtam volna ezt a stílust, mert sztereotípia alapján
valahová oda helyezném az alkalmazott képességeit (ez persze lehet, hogy
helytelen). Egy banki vezetőtől azonban klasszisokkal többet várok. Ügyfélként
és partnerként egyaránt.
Bár lehet, hogy maga a lezajlott jelenet is kellő elrettentő hatással
bírt a többiekre nézve, és ugye minden történésből két következtetést vonunk
le: vagy magunkévá tesszük és elfogadjuk, követjük azt, vagy elítéljük és
megfogadjuk: soha de soha ilyet nem teszünk.
Megjegyzem, hogy a helyettes asszony kijelentését a Büntető
Törvénykönyv is büntetni rendeli: (Btk.179. § (1) Aki valakiről,
más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy
ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel,
közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig
terjedő szabadságvesztés, ha a Rágalmazást a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, c) jelentős érdeksérelmet okozva követik
el.) ezért komolyan fontolóra veszem, hogy a magánvádas eljárást
ellen megindítom okulásul, hogy így senkivel sem viselkedhet. Hátha a bíróság
már az a fórum, amelynek a szavát, véleményét még Sné is el tudja fogadni, ha
alászáll a jelleméből fakadó magaslatokból.
Türelmed és
megértésed, kedvességed ezúton is nagyon köszönöm.
Üdvözlettel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése